HŰHA

El­ké­pesztő tör­té­net: Vi­lág­sztá­rok kí­nál­ták drog­gal a ma­gyar éne­kes­nőt

Azzal sokan tisz­tá­ban van­nak, hogy Cini annak ide­jén Sa­rolta Red­ként in­dult el a nem­zet­közi siker útján Ang­li­á­ban, de arról már csak ke­ve­sen tud­nak, mit is ta­pasz­talt az akkor 21 éves naiv lány.
  • Szerző: Buster

Zalatnay Sarolta 1967-ben a Táncdalfesztivál megnyerése után hároméves szerződést írt alá Londonban, így ki is költözött az angol fővárosba. Nagy lelkesedéssel fogadták, hiszen egyfajta kuriózumnak számított mint a vasfüggönyön túlról érkezett tehetséges dögös díva.

Fotó: DFP

Őt persze pillanatok alatt magával ragadta és magába szippantotta a londoni klubélet.Olyasmiket látott és tapasztalt, amiket korábban még csak elképzelni sem tudott. Közelről láthatta az alkohol és a drogmámor pusztító erejét, ám ő mindig ellenállt a kísértésnek, pedig gyakran kínálták drogokkal az általa is rajongott legendák.

"Túlzás nélkül mondhatom, hogy a Speakeasyben akkoriban folyt a pia és a drog… Emlékszem, amikor Janis Joplin először huppant le mellém a kanapéra a jellegzetes kerek napszemüvegében és kalapjában, ott volt egy üveg whisky a kezében és persze az elmaradhatatlan cigi a szája sarkában. Előtte már bemutattak neki egy koncertjén az Albert Hall-ban, így tudta, ki vagyok.Ott ült és belekezdett a Mercedes Benz című slágerébe, amibe becsatlakoztam. A végén rám nézett és azon az elpiált, elcigizett hangján ennyit mondott: Nem is olyan rossz…” Végül fölpattant mellőlem és ment a színpadra, hogy elnyomjon néhány dalt.

Jól látszott, hogy nem csak az italtól, van jó kedve, éppen úgy, ahogy a többieknek sem

- mesélt élete meghatározó élményéről Cini, aki a napilap keddi számában azt is elárulta, minek köszönhette, hogy zsigerből nemet tudott mondani a kísértésnek.