Létrehozva: 2018.04.24.

Tizenkétszer próbált teherbe esni, majdnem belehalt a magyar énekesnő

Bár leszbikus kapcsolatban él, Cini azt szeretné, ha lánya természetes úton szülne majd unokát.

Zalatnay Sarolta nemrég Londonban járt, ahol megismerhette lánya párját és annak gyerekeit.

Az énekesnő elfogadja ugyan, hogy Niki leszbikus kapcsolatban él, de szeretné, ha egyszer saját gyermeket szülne, és nem lombikprogram útján.

Cini joggal aggódik, hiszen ez az eljárás neki nem jött össze, tizenkétszer próbálkozott meg vele, és majdnem belehalt. Nem bírná elviselni, ha a lánya is hasonlóképpen járna.

"Én azért szurkolok, hogy a lányomnak természetes úton legyen gyermeke. Nekem számtalan beültetésem volt, és csak azok tudják, hogy milyen érzés ennyiszer elveszíteni egy magzatot, akik átestek már rajta. Lelkileg is nagyon megviselt, és valószínű, hogy ettől lettem súlyos beteg. Nem akarom, hogy ebben én legyek Nikinek a példa

- szögezte le a Bors-nak Cini.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját