Létrehozva: 2018.01.11.

Idáig fajult a vita: Zalatnay Cini miatt mondott nemet Kovács Kati

Most már biztos, hogy nem lép színpadra a Táncdalfesztivál jubileumon Kovács Kati. Pedig Cini békülési szándékkal hívta meg kollégáját.

Nem lép fel a Táncdalfesztivál koncerteken Kovács Kati! Ennek oka többek között az is lehet, hogy a legendás énekesnő és Zalatnay Sarolta között igencsak fagyos a viszony.

Ahogyan korábban Cini elmondta, a bulit februárban az Erkel Színházban rendezik meg, ahová Kovács Kati mellett számos magyar legendás énekest is felkértek. De Kossuth-díjas énekesnő nemet mondott!

Dolgozom! Más szerződésem van. Nem tudok ennél többet mondani erről, de sok sikert kívánok a média munkatársainak!

– mondta az AcNews-nak Kovács Kati, amikor arról kérdezték, miért nem vesz részt a koncerteken. Ám válaszából hamar kiderült, valami más oka is lehet a távolmaradásának.

Rendszeresen beszélek Katival, de nem hatalmazott fel, hogy eláruljam, miért nem lép színpadra.

"Természetesen nekem is hiányzik a buliról, mert annak idején is szerettem vele együtt dolgozni" - árulta el az internetes lapnak a Kossuth-díjas énekesnő jó barátja, Poór Péter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel