Létrehozva: 2016.03.01.

Xantus Barbara válása után sem akar lemondani a szerelemről

Az egykori sztárpár, Xantus Barbara és Szurdi Miklós kiváló kapcsolatot ápol válása után is. Csak a férfira talált rá az új szerelem, a színésznõ még magányos.

Három évvel ezelőtt ért véget Xantus Barbara és Szurdi Miklós 20 éven át tartó házassága.

Az egykori pár között csak a szerelem ért véget, baráti és munkatársi viszonyuk megmaradt.  Ma már az sem zavarja a színésznőt, ha férjét már egy másik nő oldalán látja boldognak. 

Kollégák és jó barátok vagyunk, de ezt fel kellett dolgozni. Végtelenül tisztességes ember, én sem vagyok képmutató. Fontos számunkra az őszinteség, szeretjük egymást, és szerettük is volna boldognak látni a má­sikat.

-magyarázta a Borsnak a színésznő, akit párjával ellentétben még nem talált meg egy új  szerelem.

Negyvenhárom évesen szerelmes szerettem volna még lenni egyszer ebben az életben. Ez járt a férjemnek is. Szerelemhívő vagyok. Kell az élethez, hogy szerelmes legyek. Egy pohár vízbe, a gyerekeimbe, vagy egy klassz fiúba

Volt egy párom, aztán vége lett, aztán alakult valami, majd annak is vége lett, de biztos vagyok benne, hogy

leszek még szerelmes.

 

A nagy szerelmek nem túl sűrűn jönnek, egy ember életében kettő-három van. Egy már volt, és még kettő hátravan -  tette hozzá a színésznő.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól