SZTÁRSZERENCSE

Volt férje mo­ti­válta új sze­re­pé­ben a ma­gyar sztár­szí­nész­nőt

Csü­tör­tök haj­na­lig együtt ma­radt a Talpra, ma­gyar! rock­mu­si­cal stábja a nagy si­kert hozó elő­adás után.
  • Szerző: Totti

Pedig mindenki nagyon fáradt volt, de senki nem akart hazaindulni. Xantus Barbara szerint ez volt férjének, Szurdi Miklósnak az érdeme, mert nagyon jó csapatot hozott össze, és mindenkit ügyesen fanatizált.

Fotó: Szabolcs László
EZEKET OLVASTAD MÁR?

Most már az is kiderült, hogy nem kell bánkódniuk azoknak, akik lemaradtak a bemutatóról, lesz folytatás.

„Az első próbán még nem gondoltam, hogy egy ilyen fantasztikus előadás lesz ebből – mondta a -nak Xantus Barbara. - De hamar csapattá vált a szereplőgárda, ettől lett olyan jó a darab. Én egy kicsi, de annál jobb karaktert alakítok benne, és kaptam egy csodálatos dalt, amit imádok. Nagyon sajnáltam volna, ha kimaradok ebből. Kíváncsi voltam, hogy a közönség is érzi-e azt az erőt és katarzist, amit mi fent a színpadon: a vastapsból és a barátaim véleményéből kiderült, hogy igen. Ez a legnagyobb öröm számunkra.”