Létrehozva: 2018.12.17.

Weisz Fanni férje érdekes kijelentést tett leendő gyermekükről

Hajmásy Péter és Weisz Fanni az esküvõ után a babát tervezik. Egy genetikust is felkerestek, hogy megtudják, mennyi az esélyük siket gyermekre.

A szerelmesek nyáron, Fanni családjának tiltakozása ellenére összeházasodtak, és készen állnak arra, hogy még ennél is szorosabbra fűzzék a kapcsolatukat. A 2019-es év a babázásról fog szólni számukra – legalábbis remélik.

„Nem tartjuk fontosnak feltétlenül követni a hagyományokat, de alapvetően azt terveztük már rég, hogy előbb összeházasodunk és utána jöhet a gyerek” – mondta Hajmásy Péter, aki azt is elárulta, ha már egy bébi megérkezett, könnyen lehet, hogy hamar jön a következő.

„Két gyereket vettünk tervbe, és tulajdonképpen persze mindegy, hogy kislányok vagy kisfiúk lesznek, ugyanúgy fogjuk szeretni. De azért én azt szeretném, ha egy fiú és egy lány lehetne” – mondta mosolyogva Péter a Borsnak, aki szerelmével olyannyira komolyan gondolja a babaprojektet, hogy ennek kapcsán már egy vizsgálaton is át­estek.

A házasok kíváncsiak voltak, hogy Fanni siketsége örökölhető-e. Kiderült, Fanni nem hordoz olyan géneket, amik arra utalnának, hogy a babájuk is feltétlenül siket lenne.

Egyáltalán nem félek attól, hogy a gyerekünk siket lesz. Minden úgy lesz, ahogy lennie kell. És ha mégis úgy alakul, hogy a babánk vagy babáink nem hallanak majd, akkor az édesanyjuk úgyis hamar megtanítja őket jelelni.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”