Létrehozva: 2018.06.21.

Nem hiszed el, mire jutott az FBI VV Fanni ügyében

Az amerikaiak vizsgálatáról a Novozánszki család ügyvédje, dr. Lichy József beszélt a Music FM Önindító címû reggeli mûsorában szerda reggel.

A védő bevallása szerint a külföldiek bevetették a kedvenc módszerüket, a viselkedéselemzést alkalmazták B. Lászlónál is. A profilozást is elvégezték, hátha közelebb jutnak a megoldáshoz. VV Fannit az FBI szerint bányatóba dobták megölése után, írta meg a Bors.

Õk profilozásnak nevezik. Középpontba helyezik a gyanúsított személyiségét és a motivációját, és tulajdonképpen megvizsgálnak mindent. A tett előzményeit, a pszichológiai állapotát az illetőnek. A környezetét, családi, szociológiai hátterét, vagy éppen az iskolázottságát, életkorát, lakhelyét, még az elkövetés munkamódszerét is, és próbálják kideríteni a tőle elvárható magatartást, főleg feszült helyzetben – mondta az ügyvéd Bochkor Gáboréknak. - Tehát Fanni ügyében azt, hogy milyen az elvárható magatartás a gyanúsítottól akkor, amikor azzal szembesül, hogy például el kellene tüntetni egy holttestetkonkretizálta az ügyvéd, aki úgy tudja: az FBI-osok abban tudtak segíteni, hogy B. László milyen irányban indulhatott a holttesttel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult