Létrehozva: 2018.03.17.

Meglepő fordulat VV Fanni ügyében, erre senki sem számított

Újabb részletek láttak napvilágot a gyilkossággal gyanúsított férfi vallomásából!

Újabb részletek derültek ki a végzetes estéről, amikor a megalapozott gyanú szerint meggyilkolták a VV Fanniként ismert Novozánszki Fannit. A gyanúsított volt ügyvédje azt állítja: csak 800 méterre vitte a lány testét B. László Fanni lakásától!

"November 20-án László úgy jutott be Fanni albérletébe, hogy ott volt a lány egyik barátnője, aki beengedte a lakásba. Sőt, ő maga hívta oda. Amint belépett és meglátta a feltehetően valamilyen tudatmódosító szertől eszméletlen állapotban lévő Fannit, azt mondta, hogy mentőt hív. A nő megkérte, hogy ezt ne tegye, inkább vigye el magával a lányt egy hely­re, ahol már várják"

– mondta dr. Brodmann Péter ügyvéd a Blikknek.

A megjelölt célpont körülbelül 800 méterre volt Fanni lakásától, ennyi időt volt a lány a kocsijában. László odaadta az alélt Fannit, majd elhajtott

– nyilatkozta B. László egykori védője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései