Létrehozva: 2019.08.03.

Óriási fordulat: megvannak a bizonyítékok VV Fanni gyilkosa ellen

A 2017 óta tartó ügyben most végre elõrelépés történhet, B. László emberölés vádjával állhat bíróság elé.

Közel két év után lezárta a nyomozást a rendőrség VV Fanni ügyében. A nyomozó hatóság vádemelési javaslattal adta át a nyomozati iratokat az ügyészségnek, így, ha az ügyészség is úgy dönt, hamarosan emberölés vádjával állhat bíróság elé a június közepe óta házi őrizetben lévő B. László.

A Blikk információi szerint a másfél éve tartó nyomozás során nemrég újabb bizonyítékok kerültek elő, amelyek alátámaszthatják a nyomozók gyanúját, hogy Novozánszki Fanni 2017-es novemberi eltűnése után őrizetbe vett férfinak a lány esetleges halálához is lehet köze.

A lap úgy tudja, a hatóság hamarosan eddig nem hallott részleteket is elárulhat.

"Minden apró részletet, mozzanatot tudnak arról a 2017. novemberi estéről, amikor Fanni eltűnt. Sok bizonyíték van a férfi ellen, aki állítása szerint idegeneknek adta át az eszméletlen lányt, de a rendőrök pontosan tudják, nem ez történt" – mondta a lapnak egy, az ügyet jól ismerő informátor.

Fanni édesanyja eközben érthető módon még mindig nem tudja feldolgozni lánya tragikus elvesztését. 

"Bármit is mond az a férfi, megbocsátani sosem fogok. Bármit is tett, bármit is mond, tudom, hogy az ő hibája, hogy Fanni már nincs köztünk. Tudom, sokan dolgoztak azon, hogy meglegyen Fanni. Sajnos még nem találták meg, de hiszem, hamarosan kiderül minden" - fogalmazott Novozánszki Katalin.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak