Létrehozva: 2018.06.13.

Halálos fenyegetéseket kapott VV Fanni feltételezett gyilkosa

Életveszélyes fenyegetést kapott a börtönben a Novozánszki Fanni megölésével gyanúsított férfi.

B. László november óta ül előzetesben, néhány hete pedig kérvényezte, hogy házi őrizetbe kerülhessen, ám a bíróság elutasította azt. Mindez azt jelenti, hogy augusztusig biztosan rácsok mögött marad VV Fanni feltételezett gyilkosa.

B. László ügyvédje is kérvényezte, hogy védence augusztusig házi őrizetbe kerülhessen, most pedig kiderült, ennek többek között mi lehet az oka.

„"Az unokaöcsémet a többi rab többször is életveszélyesen megfenyegette. Rettenetes dolgokat kiabáltak át neki a cellákból. Például hogy „Megölünk, kinyírunk!”, „Fanniért az életeddel fogsz fizetni!”. Laci nagyon megijedt, hiszen nem tudta, hogy az őt fenyegetők valóra váltják-e az ígéreteiket

– mondta a Blikknek a gyanúsított korábbi védője, egyben nagybátyja, dr. Brodmann Péter, aki szerint a börtönparancsnokságnak köszönhető, hogy nem történt nagy baj.

„Időben közbeléptek, és a szabályok betartásával olyan megoldást alkalmaztak, hogy ne is érintkezzen, ne is találkozzon azokkal, akik megfenyegették. Így már legalább az életéért nem kell aggódnia. Most olyanokkal van egy cellában, akik biztos nem fogják bántani. A sétákra is csak velük mehet, az étkezés pedig nem probléma, hiszen azt a cellába kapják, ott fogyaszthatják el az ételt – mondta az ügyvéd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban