Létrehozva: 2018.02.17.

Sokkoló titok derült ki VV Fanni gyilkossági ügyében: Milliós tartozás!

Még mindig csak találgatni lehet, mi vezetett Fanni eltûnéséhez. Senki sem tud semmi biztosat, de egyre több információ került napvilágra!

Többmilliós adósságban úszik B. László, aki a Fanni eltűnése előtti napokban ügyvédeket hívogatott. Ám a Bors legnagyobb megdöbbenésére nem magának, hanem egy Fanni családjának sem ismeretlen, Erika nevű nő számára.

Újabb megdöbbentő információkat tudott meg a lap Novozánszki Fanni gyilkossági ügyéről és a gyanúsított B. Lászlóról. A volt dunaújvárosi politikust a legtöbben ismerik a városban, hiszen az ifibajnok kajakos 2010-ben a város 9-es választókörzetében önkormányzati képviselőjelöltként indult, később pedig a Közép-Duna menti Vízi Sport Egyesület elnöki pozícióját töltötte be. Egy igazán jól menő, sikeres üzletember benyomását keltette, de hamar kiderült a helyiek számára, hogy ez mind csak a látszat, és igazából többmilliós adósságokban úszik.

"Menő cuccok, Rolex órák, luxus sportkocsik, magabiztos kiállás. Ezt láttuk, de hamar kiderült, hogy mindez óriási lufi, és igazából egy forintja sincs. Jó pár embert ismerek, akinek jelenleg is tartozik, az egyik helyi vállalkozónak például nyolcmillióval" – számolt be a lapnak B. László egyik ismerőse, aki biztos benne, hogy az expolitikus nem egyedüli szereplője az ügynek, és hogy komoly pénz állhat a gyilkosság indítékának hátterében.

A Bors a helyiek meggyőződése után tovább kutakodott, és újabb nem várt információk birtokába került. B. László a letartóztatása előtti napokban már aktívan jogi segítség után kutatott, és ügyvédet akart fogadni, de nem a maga, hanem egy ismeretlen nő védelmében.

"Több ügyvédet is felkeresett, úgy tudom, az egyikkel november 24-én, az elfogása előtti napon is tárgyalt. Érdekes, hogy nem magának, hanem egy Erika nevű nőnek akart segíteni" – tudták meg a szintén neve elhallgatását kérő informátortól, aki megerősítette, hogy Erika az a nő, akit Fanni édesanyja és volt barátja, Renátó korábbi interjúkban már többször emlegetett. A nő, aki halála előtt három hónappal toppant be Fanni életé­be, és aki miatt a lány teljesen megváltozott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-