Létrehozva: 2018.03.14.

Döntő előrelépés VV Fanni ügyében, erre számít a család

A család ügyvédje szerint a rendõrség a legjobb nyomon halad, így végül megoldódhat a több hónapos rejtély.

Jó nyomon jár a rendőrség VV Fanni ügyében a család jogi képviselője szerint. Dr. Lichy József szerda reggel a Music FM műsorában beszélt a rejtélyes gyilkossági ügyről.

A gyanúsított, B. László saját bevallása szerint azért ment a nő lakására, mert alkalmazni akarta Fannit. A lány alélt volt, amikor megérkezett. Azt mondta neki egy közös ismerősük, hogy vigye a őt egy megadott helyszínre egy megadott időpontra. Szerdán reggel dr. Lichy József elmondta, hogy ez a vallomás, melyet B. László korábbi védője hozott nyilvánosságra, nem logikus, és nem is életszerű.

Lichy József beszélt a napokban megtalált véres kötélről is, amelyen három DNS-minta van. A vérnyom Fannié, a második DNS-minta a gyanúsítotté, a harmadik pedig egy eddig ismeretlen férfié, aki  büntetlen előéletű.

Az ügyvéd szerint a kötél segítségével emelhették, cipelhették esetleg Fanni testét. Az ügyben nemrég felmerült Fanni egy új barátnőjének, Erikának a neve is, de a nőnek érdemben valószínűleg nincs köze Fanni halálához.

Novozánszki Fanni édesanyjával egyébként gyakran beszél Lichy József ügyvéd, az anya kitart, próbál erős maradni. Fanni szüleit már csak két dolog motiválja: az, hogy eltemethessék a lányukat, és kiderüljön, ki a tettes - írja a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Trócsányi László nem fogadja el a Fidesz-KDNP felkérését

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-