Létrehozva: 2018.01.27.

Vonát levehetik a pártlista első helyéről. Az iszlám lett a veszte?

Volner átveszi Vona helyét? Kínos helyzetben a Jobbik tagsága. Vona Gábor szerintük politikai öngyilkosságot követett el, amikor elkötelezte magát a muszlim vallás mellett. Dobó István és Gárdonyi Géza forog a sírjában...

 

Még a pártvezetés nagy része sem ismerte Vona Gábor Allahot és az iszlámot éltető, videóra rögzített politikai nyilatkozatait. A párttagokat pedig egyenesen megdöbbentette mindez.

Szerintük Vona politikai öngyilkosságot követett el, ezért le kell váltani - írja a Faktor.

Mint ismeretes több videonyilatkozat, sőt egy eddig ismeretlen könyvrészlet is nyilvánosságra került, amelyeken Vona Gábor hitet tesz a politikai iszlám, sőt maga Allah mellett.

 

A gárdistában jobban bíznak

A Faktor információ szerint Vonát, mivel  muszlim rajongása miatt teljesen hiteltelenné vált, félre akarják állítani.  A helyén, legalábbis a párt országos listáján Volner Jánost szeretnék látni, aki a Magyar Gárda volt kiképzőtisztjeként és főparancsnok helyetteseként szerintük sosem vetemedne olyasfajta árulásra, hogy a muszlimok és Allah mellett kötelezze el magát.

 Sokan hinni sem akartak a fülüknek, csak a felvételek többszöri lejátszása győzte meg őket arról, hogy a pártelnök valóban a muszlim hitet, a politikai iszlámot sőt magát Allahot élteti. Nem egyszer, nem kétszer, hanem sorozatos politikai hitvallásként.

 

„Szégyelljük magunkat helyette is!” -mondják a párt ma még névtelenséget kérő vezetői és szimpatizánsai. „Gábor úgy látszik még az Egri csillagokat sem olvasta, Dobó István és Gárdonyi Géza foroghat a sírjában.”

Érthetetlen számukra, hogy miért kötelezte el magát Vona Gábor keresztény létére a saját vallásával szemben lenéző, sőt azt erőszakkal kiszorítani akaró nézetek mellett. Méghozzá annyira szélsőségesen fogalmazva, hogy pártja, sőt az egész emberiség, de még a saját maga számára személyesen is utolsó reményként(!) jelölte meg a politikai iszlámot.

Vona párton belüli ellenlábasai már nagyon keményebben fogalmaznak. Szerintük a pártelnök,  az Allah és a muszlim vallás melletti elköteleződéssel lényegében rátámadt a Jobbikra. Ezért a lehető leghamarabb félre kell állítani.

A párt egyre csökkenő esélyeit ugyanis tovább rombolja, a szimpatizánsokat végleg összezavarja iszlamista kijelentéseivel.

 

Zuhan a Jobbik

Ráadásul a legfrissebb közvélemény kutatási adatok a Jobbik további zsugorodásáról szólnak. A párt az utóbbi időszakban elvesztette támogatóinak csaknem a felét.

Az év végi mélypontjához képest is tovább gyengült januárban a Jobbik: a pártra a biztos szavazók körében mindössze 13 százalék voksolna.

Ez azt jelenti, hogy a 2014-es listás választási eredményhez (20,7 százalék) képest tízből közel négy biztos szavazót vesztett Vona Gábor pártja – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából.

Újra  hitet tett az iszlám mellett

Röviddel ezelőtt újabb bizonyíték került elő a Jobbik elnökének iszlám-rajongásáról. A hirado.hu a következőt publikálta:

Vona Gábor „Született augusztus 20-án” című könyvében fejtette ki, hogy szerinte az „iszlám a fény”. Így fogalmaz: “(…) ma az emberiség tradicionális – a transzcendenst a hétköznapival együtt megélő – kultúrájának az utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt. Sikere vagy kudarca nem az iszlám és Amerika/Izrael viszonylatában, hanem az emberiség szempontjából lényeges számomra. Amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél. Akkor tényleg véget ér a történelem. És nem lesz happy end…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-