Létrehozva: 2017.11.12.

Vona tárgyalni hívja a magyar melegeket. Miért lett ez ennyire fontos?

A Jobbik pártelnöke és több politikusa folyamatosan feledtetni akarja, hogy korábban többször is rátámadtak a melegek közösségeire és rendezvényeire. Mindeközben meglepõ módon azt állítják, hogy a Jobbiknak mindig is voltak meleg szavazói.

Újra kapkodhatják a fejüket a Jobbik korábbi és még meglévő szimpatizánsai. Vona Gábor a hétvégén a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állította, hogy a Jobbiknak mindig is voltak meleg szavazói.

Értesülésünk szerint a jövő héten Vona Gábor tárgyalásra hívná a magyarországi LMBTQ közösségek legfontosabb képviselőit és ernyőszervezeteit, hogy elhitesse velük, komolyan gondolja a dolgot.

A Jobbikban már külön listát készítettek kikkel kell feltétlen felvenni a kapcsolatot, a listára többek között rákerült a Budapest Pride nevű szervezet, a LMBT közösség, Atlasz Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű és Queer Sportegyesület, a Labrisz Leszbikus Egyesület, sőt a Szivárványcsaládokért Alapítvány is.

 Vona a fenti interjúban kijelentette, hogy számít a meleg szavazatokra, és kihangsúlyozta, hogy már nem tiltaná be a melegek Pride felvonulását. A melegek megszólítását korábban Duró Dóra kezdte el, amikor kijelentette, hogy pártja örülne a meleg szavazatoknak. Még azzal is megfejelte a dolgot, hogy kijelentette, hogy "felőle akár" Terry Black is szavazhat rájuk.

Elfogadják Vona kinyújtott kezét?

Nagy kérdés persze, hogy a fenti szervezetek képviselői most elfogadják-e Vona Gábor közeledését, hiszen idén áprilisban még egészen másképp beszélt:

"Ha Budapest főpolgármestere lennék, nem engedélyezném a Pride-ot. A homoszexualitás magánügy, a homoszexuális embereknek mindenféle olyan jogot biztosít a jelen pillanatban is a magyar állam, ami minden embert megillet. Én a Pride-ot már inkább provokációnak tartom, mint egy büszkeségmenetnek." 

Ráadásul Toroczkai László,  a Jobbik alelnöke  ásotthalmi polgármesterként elfogadtatott egy olyan önkormányzati rendeletet, amiben a homoszexualitás kifejezésének bármilyen módját betiltotta a falujában.


Nagy kérdés, hogy  a megdöbbentő pálfordulás miatt a hazai melegszervezetek hajlandók-e elfeledni azt a sokféle megaláztatást, megszégyenítést, ami a korábbi években a Jobbik, illetve a hozzá köthető "szabadcsapatok" részéről érte őket, s hogy egyáltalán elfogadják-e Vona Gábor hirtelen felajánlkozását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak

POLITIK

Hídpénzbotrány: A Mammutban vehették át a baloldalnak szánt kenőpénzeket