Létrehozva: 2017.12.12.

Vona Gábor ismét bepróbálkozott a magyar rabbinál

Hiába pattant le tavaly, amikor a zsidó "karácsony", a hanuka alkalmából próbált barátkozni, ismét tett egy hiábavaló kísérletet. A fal adta a másikat.

Köves Slomó a 168 óra érdeklődésére elmondta: idén is kapott Vona Gábortól, a Jobbik elnökétől hanukai üdvözletet.

Eszerint Vona és a Jobbik „Isten áldását kérik a hanukai ünnepléshez”. Köves Slomó és a zsidó közösség tavaly kapott először hanukai üdvözletet Vonáéktól. Akkor a rabbi az üdvözletet visszautasította, és nyílt válaszában kifejtette, hogy meglepte a Jobbik köszöntése, mivel a párt megnyilvánulásaiban számtalanszor kifejtette, hogy nem tekinti a zsidóságot a magyar nemzet egyenlő elbírálást érdemlő tagjainak.

A rabbi elmondta: sajnos idén sem változott a véleménye, továbbra is úgy gondolja, hogy egy ilyen hanukai üdvözlet hiteltelen és cinikus egy olyan párttól, amelyiknek parlamenti képviselője arról elmélkedett nem is olyan rég közösségi oldalán, hogy ha majd „kormányra kerülnek, befejezik, amit elődeik nem fejeztek be” a zsidók Dunába lövésével. Hiteltelen egy olyan párt vezetőjétől, aki még idén januárban is azt mondta, hogy „ha kiderülne róla hogy zsidó, akkor lemondana a párt vezetéséről”. Ettől függetlenül – Köves Slomó kérdésünkre elmondta – idén már nem válaszol Vona Gábor üdvözletére, mert szeretné elkerülni, hogy esetleg olyan jóakaratú embereket is megbántson, akik őszintén osztoznak az ünnep örömében.

Köves Slomó nemrégiben még keményebben fogalmazott a Jobbikról. Szerinte "egy ürülékes vödörben ülnek."

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-