Létrehozva: 2017.03.31.

Vészjósló, tovább mélyülhet a válogatott válsága

Olimpiai bajnok vízilabdásunk szerint most már annak is örülni lehet, ha néha érmet tudnak nyerni. Nem lesz ez másképp a budapesti világbajnokságon sem.

Varga Dénes most lett 30 éves, ennek kapcsán adott hosszabb interjút olimpiai bajnok vízilabdásunk. A beszélgetés során szóba került a magyar válogatott mélyrepülése is, amiből úgy tűnik, hogy nem lesz kiút még egy ideig.

„A szerbeken kívül, akik mindenkit le tudnak győzni, a többiek bárhol, bármikor meg tudják verni egymást. Ezért egy kicsit sajnálom, hogy nem tudtam több címet begyűjteni, és nem voltam tovább egy olyan generációnak a tagja, mint a háromszoros olimpiai bajnok csapat”mondta Varga a vasassc.hu-nak. A magyar férfi vízilabda-válogatott 2000-ben (Sydney), 2004-ben (Athén) és 2008-ban (Peking) is olimpiai aranyérmes lett, Londonban és Rióban viszont csak ötödik lett a csapat.

„A 2004-es athéni olimpiai döntő óta két darab aranyérmet tudott nyerni a magyar válogatott. Ebből Pekingre azt lehet mondani, hogy esélyesként hoztuk, a 2013-as barcelonai vb viszont bravúr volt, sok tényező együttállásának köszönhető. Ez azért nehéz, mert én is abban nőttem fel, hogy mindenhová az aranyért megyünk, nekem is nehéz elfogadnom, hogy ne a győzelemre készüljek fel, csak közben nem bekötött szemmel járok, látom, hogy mik a tendenciák” – tette hozzá Varga, aki azt is elmondta, mivel lenne elégedett a júliusi budapesti vb-n:

Ha a nyolcad - és negyeddöntőn már túljutunk, annak én nagyon örülnék.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rákkal küzdött, és meggyűlölte második hazáját az olimpiai bajnoknő

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist