Létrehozva: 2015.12.08.

Visszatalált szerelméhez az Operett csillaga

Janza Kata és Szerényi László újra egy párt alkot. A mûvésznõt egy budapesti plázában látták együtt párjával, nem tagadta, újra él a románc.

A szerelem volt az erősebb, nem bírta egymás nélkül Janza Kata és kedvese. Az Operettszínház művésznőjét és szintén színész szerelmét együtt látták egy fővárosi plázában, ahol meghitten beszélgettek.

A lap megkereste Janzát, aki nem tagadta, noha korábban szakítottak, folytatják három éve megkezdett kapcsolatukat.

Valóban kibékültünk. Már a karácsonyt is együtt tervezzük. Örülök ennek a nyugalmas időszaknak, szépek lesznek az ünnepek

- mondta a Blikknek Kata, aki amiatt sincs elkeseredve, hogy az ünnepnapok munkával telnek. Karácsonykor ugyanis szerelme, az év utolsó napján pedig ő maga dolgozik.

Janza Kata és a nála kilenc évvel fiatalabb László 2012-ben találtak egymásra, akkor így vallottak szerelmük kezdetéről.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hivatalos: Lázár János minisztériuma bejelentette, mikortól kapható az egynapos autópálya-matrica – ez a pontos dátum és ár

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában