Létrehozva: 2017.07.08.

Vigyázz, ezek a reggeli szokások nagyon hizlalnak!

Szeretnél leadni egy pár kilót, de sehogy nem megy? Lehet, hogy nem is az elfogyasztott ételekben kellene keresned a hibát, hanem azokban az apró szokásokban, amelyek anélkül hizlalnak, hogy észrevennéd. Megmutatjuk, mit érdemes másképp csinálnod reggelenként.

Szerző Ripost

Túl sokáig alszol

Azt már biztosan tudod, hogy a túl kevés alvás hizlal, mivel emeli a szervezetben a kortizol stresszhormon szintjét. Ám a legújabb kutatások szerint a túl sok alvás sem segít, akik ugyanis több mint 10 órát alszanak naponta, azoknak általában magasabb a testtömegindexük, mint akik 7-9 órát töltenek az ágyban. Vagyis érdemes egy kicsit korábban kelni.

Sötétben készülődsz

Ha reggel nem húzod el a sötétítőt, nem részesülsz a napfény fogyasztó hatásában. A vizsgálatok szerint már 20-30 percnyi reggeli napfény is elég ahhoz, hogy a belső órád kiegyensúlyozódjon, és a Napból érkező fénysugarak hatására már korán beinduljon a zsírégetés.

Nem ágyazol be

Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, de egy kutatás szerint általában jobban alszanak azok, akik reggel beágyaznak. A kutatók szerint talán az lehet a magyarázat minderre, hogy akik ebben ragaszkodnak a szokásokhoz, azok képesek más döntéseket, például az ételeik kiválasztásának kérdését is fegyelmezettebben meghozni.

Nem lépsz rá a mérlegre

Túl gyakran megmérni magad nem előnyös, de hetente néhányszor azért ajánlott, hogy követni tudd a súlyod változását. Lehetőleg reggel méredzkedj, nem csak azért, mert ilyenkor kevesebbet mutat a mérleg, hanem azért is, mert ha kicsit többet látsz a kijelzőn, mint szeretnél, akkor már aznap változtathatsz az étkezési szokásaidon.

Kihagyod a reggelit

Bár sokan így igyekeznek spórolni a kalóriákkal, minden tudományos kutatás arra utal, hogy aki kiegyensúlyozottan reggelizik, általában később lesz éhes. Már a fogyókúrásnak gondolt reggeli is árthat, ha keveset eszel, akkor hamarabb megéhezel, és a grelin nevű, éhséget kiváltó hormonból is több lesz a szervezetedben.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

DIÉTA

3 kg mínusz egy hét alatt: csodát tesz a zellerdiéta

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja

YESSS

Zseniális melltartó trükk: hogy ez miért nem jutott eddig eszedbe?

YESSS

A fehér tornacipőnek lőttek, ez a lapos topánka lesz tavasszal a divat

YESSS

Fura farmer lesz a tavaszi divat, vigyázz vele!

YESSS

Csodaszép körmökkel várhatod a Valentin napot: itt az idei divat!

YESSS

Így hord az év divatszínét, őrület, mennyire fiatalít!