Létrehozva: 2017.10.18.

Vigyázat! Veszélyes Facebook-kihívás miatt tűnnek el a gyerekek!

Minden szülõ figyeljen erre!

A "48 órás kihívás" minden eddiginél veszélyesebb lehet.

Hihetetlen "verseny" miatt fájhat a szülők és hatóságok feje. Talán ennek is köszönhető, hogy egyre több eltűnt gyerekről jelenik meg hír a közösségi médiában. Nem véletlen, a gyerekeknek az ilyen hírekért is plusz pont jár. Csoda, hogy egyre többen tűnnek el?

A 48 órás kihívás arra biztatja a gyerekeket, hogy két teljes napra tűnjenek el otthonról!

Minden egyes velük kapcsolatos hír, vagy bejegyzés a közösségi médiában plusz pontokat ér - írja az Independent. Hogy mik a pontos szabályok? - egyelőre nem lehet tudni, és azt sem, Magyarországon lehetnek-e már gyermekek, akiknek az eltűnéséért az új őrület a felelős.

A szülőknek mindenesetre érdemes nyitott szemmel járni a Facebookon terjedő kihívás miatt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!