Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.04.

Vigyázat! Több ezer csaló természetgyógyász vadászik a pénzünkre

Börtönbe kell vonulnia a természetgyógyásznak, aki felelõs egy másfél éves agárdi kisgyermek haláláért - így döntött a "fényevõ-perben" a másodfokú bíróság. De ki ez az M. Bertalan, és hogyan mûködhetett gyógyítóként? Megismétlõdhet-e hasonló eset?

A %Ripost% kiderítette: egy elavult, húsz évvel ezelőtti szabályozás alapján működnek a természetgyógyászok, minden kontroll nélkül: több ezer olyan szélhámos lehet, aki mindenféle képesítés nélkül rendel, „gyógyít” és becsapja az embereket.

Éppen négy éve egy másfél éves agárdi kisfiúnak azért kellett meghalnia, mert a szülei és nagyszülei úgy vélték, anyatejen és biogyümölcsön kívül másra nincs szüksége. Az esetről, az azt követő eljárásról és végül a jogerős ítéletről a %Ripost% is beszámolt: a szülők és nagyszülők hosszú évekre börtönbe kerültek.

 

A varázsvesszős embert is lecsukják

Múlt héten végre a Fővárosi Ítélőtábla kimondta: rajtuk kívül az is felelős a gyermek haláláért, aki varázsvesszővel, kézrátétellel próbált javítani a kicsi állapotán, ahelyett, hogy orvoshoz juttatta volna.

 M. Bertalannak a döntés értelmében legalább két évig rács mögött kell élnie (hároméves börtönbüntetése harmadolható jó magaviselet esetén), és soha többé nem dolgozhat természetgyógyászként.  De hogyan működhetett eddig?

Húszéves, elavult törvény alapján működnek

A %Ripost% megtudta: M. Bertalan az 1990-es évek elején még hivatásos katonaként szolgált. Az elsők között szerzett bioenergetikus szakképesítést, miután 1997-ben megszületett a természetgyógyászatról szóló törvény. Abban az időben egyszerű volt ilyen papírhoz jutni. Hirdetése ma is elérhető a hetedik kerületi ittlakunk.hu oldalon, noha az agárdi esetet követően feladta fővárosi praxisát. De honnan tudhatjuk, hogy valaki rendelkezik-e a szükséges tudással?

Elképesztő dolgokra jöttünk rá: senki sem ellenőrzi a természetgyógyászokat!

Mint azt a Természetgyógyászok Szövetségétől megtudtuk, M. Bertalan nem volt tagja a szervezetnek. Ez egyébként nem is feltétel, hiszen ez nem egy szakmai kamara, a tagság nem jogosít semmire, és minőségi garanciát sem jelent. Korábban a természetgyógyászok a GYEMSZI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetnél (ETI) tettek vizsgát, honlapjukon van is egy Természetgyógyász szakértői szaknévsor, melyben M. Bertalan nem szerepel.

Mint a Ripost kiderítette: ez egy elavult lista, semmiféle támpontot nem ad annak, aki szeretne meggyőződni róla, hogy képzett szakemberrel van-e dolga. Bárki állíthatja magáról, hogy tud gyógyítani! A további döbbenetes részleteket a szerdai Ripost napilapban olvashatod, mint ahogy arról is kaphatsz ötleteket, hogyan kerüld el a kuruzslókat!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát