Létrehozva: 2018.11.11.

Itt a várva várt, nagy bejelentés a Viditől

Öröm, öröm hátán Fehérváron. Eljön végre a nagy nap az Európa-ligában remeklõ magyar focicsapatnál.

Az OTP Bank Liga 6. fordulójából elhalasztott MOL Vidi FC - Újpest FC mérkőzéssel avatják fel november 21-én a székesfehérvári Sóstói Stadiont. A bajnokcsapat honlapján olvasható tájékoztatás szerint a találkozó két hét múlva szerdán 19 órakor kezdődik, ám a kapuk 16:30-kor nyitnak, mivel előtte az önkormányzat szervezésében nyitóünnepséget rendeznek.

Mint írták, ősszel még további két bajnoki rangadót rendeznek Székesfehérváron. A Vidi az új Sóstói Stadionban fogadja december 2-án, vasárnap a Budapest Honvéd FC, majd december 16-án, szintén vasárnap a Ferencvárosi TC gárdáját.

Hamarosan újra itthon a csapat! #vidi

Közzétette: MOL Vidi FC – 2018. november 10., szombat

Az önkormányzat október 2-án tájékoztatta az MTI-t arról, hogy megkezdődött a Sóstói Stadion használatbavételi engedélyeztetési eljárása. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester elmondta, minden akadály elhárult a használatbavétel és a november 21-ei mérkőzés megrendezése elől. Megemlítette, hogy a létesítményben az első nagyszabású rendezvény nem a futballmérkőzés lesz, mert az Alba Regia Szimfonikus Zenekar - Stadion nyitány címmel - november 18-án koncertet ad az arénában.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

November 21-én visszatér a Vidi Sóstóra! További részletek a molvidi.hu-n. #vidi #foci #football #soccer

MOL Vidi FC Official (@vidinstagram) által megosztott bejegyzés,

A bajnok MOL Vidi FC új otthona 13,98 milliárd forintos beruházás keretében valósult meg és már az UEFA szigorított, négyes kategóriájának elvárásaihoz illeszkedik: 14 200 fős befogadóképességével nagy nemzetközi találkozóknak is otthont adhat.

Egész városrész újult meg

A nagyberuházás szervesen kapcsolódott ahhoz a városrészi rehabilitációhoz, amelynek keretében megmentette a város a Sóstó Természetvédelmi Területet, a stadionépületben látogatóközpont, körülötte parkolók létesültek, valamint utak és sétányok újultak meg a városrészben.

A kivitelező 2016 novemberében vette át a munkaterületet, a projektet azonban jelentősen hátráltatta a régi stadion - eredetileg megtartandó, felújítandó - főépületének statikai problémája. Az épületrészt elbontották, ami 900 millió forintos, előre nem látható többletkiadást jelentett.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát