Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.26.

Ez nagyon durva: Hamis festményeken gazdagodott a luxusfeleség családja

Miközben a képernyõn keresztül rengetegen irigykednek a luxusfeleségek életére, akadnak néhányan, akik feszülten figyelik az eseményeket.

Polgár Tünde élete álomba illő, hiszen fényűző gazdagságban él férjével, amit láthatunk is a VIASAT3-on futó, Feleségek luxuskivitelben című műsorban. Arra azonban mára már csak a károsultak emlékeznek, hogy a család egykor hamis festmények eladásával került reflektorfénybe. Polgárék a 2000-es évek elején tucatnyi hamisítványt sóztak rá ügyfeleikre. Van olyan károsult is, aki a mai napig pereskedik - számolt be a Bors egy 2014-ben megjelent újságcikk alapján.

"A polgári peres ügyek lezárultak, mert nagy nehezen kifizettek mindenkit, egy büntetőügy azonban még mindig folyamatban van. A per tárgya az, hogy álláspontunk szerint Polgár úr tisztában volt azzal, hogy a festmények hamisítványok"

- nyilatkozta a lapnak dr. Lendvay Attila, a károsultak ügyvédje, aki elárulta, az utóbbi időben több olyan ügyfél is jelentkezett nála, akik nem kapták vissza a Polgár Galériától a náluk bizományba elhelyezett ingóságaikat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz