Létrehozva: 2019.07.09.

Veszprémi ralibaleset: így emlékszik a horrorra az életmentő néző

A vasárnapi horrorbalesetet csodával határos módon mindkét versenyzõ túlélte, de ezt csak a bátor nézõknek köszönhetik.

A 45 éves Neukirchner András autóversenyző és a 28 éves Párdi Kata navigátor az életét köszönheti néhány bátor, félelmet nem ismerő nézőnek. A páros a Veszprém-ralin szenvedett szörnyű balesetet vasárnap, a másodosztály küzdelmének első gyorsasági szakaszán.

A duó kocsija lecsúszott az útról, fának csapódott, majd lángra kapott. A pilóta ki tudott szállni a járműből, ám összeesett mellette. Szerencsére a közelben voltak szurkolók, akik az életüket kockáztatva szabadították ki az égő autóban rekedt nőt, míg a pilótát elhúzták a kocsi mellől.

Mindkettejüket a veszprémi kórházba vitték. A pilótának a sípcsontja tört el, valamint az egyik fülére nem hallott az esetet követően, míg navigátora comb-, medence- és kulcscsonttörést szenvedett, továbbá arcán és kezén másodfokú égési sérülések keletkeztek. Már az is csoda, hogy a becsapódást túlélték, hiszen a fa, amellyel ütköztek, szinte kettévágta a járművet.

Párdi férje, Keszthelyi Róbert vasárnap éjjel a közösségi oldalán számolt be felesége állapotáról.

„Katát megműtötték, a combját rendbe rakták, a kulcscsontja nem mozdult el a törés miatt, így azt nem bántották. A bokáit sajnos nem tudták még műteni a fertőzésveszély miatt. Belső sérülése nincs, a gerince nem sérült. A hősöknek köszönöm, amit tettek, különösen Novák Eriknek, megmentették a feleségem életét” – írta a férj.

Óriási szerencse, hogy a két, gyorsan közbeavatkozó férfi a baleset közelében volt – ezt már egy, szintén a ralin induló versenyző árulta el a Blikknek.

"Nézőktől elzárt területen történt a baleset. Ha a két szurkoló nincs ott, elkerülhetetlen a tragédia. Egy jobb kanyarban egy bukkanó dobhatta meg az autót, 150 kilométer/órás sebességgel csapódhattak a fának" – mesélte a férfi.

A kocsi kiégett, a róla készült fotók is bizonyítják, ha a két férfi nem segít gyorsan, a ralipárosnak esélye sem lett volna a túlélésre. A lapnak sikerült elérnie az egyik hős nézőt, Eriket.

"Kétszáz méterre voltunk a balesettől a menyasszonyommal és nővérével, az apósommal és egy barátommal, Kucsera Antallal. Tudtam, hogy ilyen helyzetben egyből rohanni kell. Ahogy közeledtünk a barátommal, hallottuk, hogy segítségért kiált a pilóta. Õ még ki tudott mászni az autóból, biztonságba helyeztük, de a nő beszorult, láttuk, elérték a lángok a lábát. Nagyjából két percen át rángattuk, csak az utolsó erőnkkel tudtuk kihúzni. Eközben a családom a pilótát gondozta. Velük voltunk, amíg a mentők kiérkeztek" – mondta Erik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség