Létrehozva: 2017.10.22.

Vészjelzés a vihar miatt, hatalmasat zuhan a hőmérséklet

Dermesztõ õszi idõben lesz részünk a napokban. Ráadásul nem csak az esõvel és a hideggel kell megküzdenünk.

Vasárnap ismét sokfelé párásan, ködösen indul a nap, majd nyugat felől egy csapadékmező érkezik, így kezdetben nyugaton, majd napközben a Dunántúlon, valamint az északi és a középső tájakon is egyre nagyobb területen ered el az eső, mely az esti órákban a keleti tájakat is eléri.

A Dunántúlon erős szélre is készülni kell. Hajnalban 3-9, napközben 12-20 fok között alakul a hőmérséklet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki a sok eső miatt Baranya, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére.

Hétfőn kellemetlen őszi időben lesz részünk, sokfelé várható eső, többfelé jelentős mennyiségű csapadék is hullhat - írja az Időkép. Emellett erős, a Dunántúlon helyenként viharos lesz a szél. A hőmérséklet csak 8-14 fok között alakul.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-