Létrehozva: 2017.02.14.

Szörnyű dolgot árult el egy szakértő a veronai busztragédiáról

A buszsofõr rémisztõ dolgokon mehetett keresztül a baleset elõtti pillanatokban.

Nagy valószínűséggel kóros aluszékonyság vagy szívritmuszavar miatti ájulás jelentkezett a sofőrnél, ez okozhatta a veronai busztragédiát – mondta Tomcsányi János kardiológusprofesszor a Magyar Időknek. Feltételezését erősíti, hogy műszaki problémát egyelőre nem tudtak megállapítani a balesettel kapcsolatban, és az is, hogy a busz fékezés nélkül csapódott a felüljárónak.

Nyolcvan kilométeres sebességgel, fékezés nélkül, az autópálya korlátján 30-40 métert csúszva csapódott a hídpillérnek január 20-án Verona közelében az a busz, amelynek utasai közül tizenhatan meghaltak, huszonhatan pedig megsérültek.

Tomcsányi János kardiológusprofesszor azt mondta a lapnak, hogy a kóros aluszékonyság vagy ritmuszavar okozta ájulás két olyan, az egyik pillanatról a másikra bekövetkező esemény, amelynél még csak félreállni, fékezni sincs ideje a sofőrnek. Egy korábbi nemzetközi kutatás szerint a hivatásos sofőrök csaknem 16 százaléka szenved ilyen alvási szindrómában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-