Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.06.

Veronai busztragédia: sokkoló részletek derültek ki a hős tanárokról

A buszbalesetben elhunytak holtteste szombaton érkezett Magyarországra, hermetikusan lezárt koporsókban. A tragédia összes részletét azonban még mindig nem lehet tudni...

A szülők vasárnap mehettek megnézni a holttesteket a Honvédkórházba. A kórház szigorú szabályokat vezetett be, hogy a családok nyugodt körülmények között mehessenek be. Reggel kilenctől délután négyig érkezhettek, mindegyikükkel előzetes időpontot beszéltek meg, a sajtót pedig az egész épületből kitiltották.

A koporsókat hermetikusan, cinkkel kellett lezárni, így érkeztek meg a kórházba.

"Az ÁNTSZ és a járványügy embereinek a jelenlété­ben fémkoporsóba kell tenni a holttesteket, azt le kell forrasztani, ha húsz kilométernél hosszabb távra szállítják. Ebben a koporsóban nem temetnek, ha a végcélhoz érkeztek, szétszedik a fémkoporsót, ebben van a fakoporsó"

– mondta a Blikknek egy igaz­ságügyi orvos szakértő. Azt is elmondta:

"Abban az esetben, ha eljárást indítottak a magyar hatóságok, avagy, ha a szülők külön kérik, a hazahozott áldozatokat újraboncolhatják."

Az eset nem csak a magyarokat érintette meg. A hős tornatanárért, V. Györgyért gyűjtés is indult – az angol Charlie Joseph kezdte el. A férfi azért gyűjti a pénzt, hogy a tanár gyermekeinek temetését és a gyógyulásának költségeit legalább fedezze.

A tragédiában mások is hősiesen álltak helyt, például a gyerekek történelemtanára, K. Béla is. A férfi felesége és fia egyelőre képtelen a tragédiáról beszélni, de annyit elárultak a Lokálnak, hogy a baleset után mindketten Veronába rohantak, ők azonosították a szerencsétlenül járt férfit ékszereiről.

A család a túlélő diákoktól tudja, hogy

Béla bácsi úgy mentette ki a gyerekeket, hogy szó szerint az égő busz ablakán dobálta ki őket.

A diákok a busz mellől zokogva nézték végig, ahogy kedvenc történelemtanáruk a buszon, a lángok között állva küzd az utolsó pillanatig, majd összeesik és eltűnik. Tanítványai két hét óta folyamatosan búcsúznak tanáruktól a férfi Facebook-oldalán. Mondatait, szólásait ma is úgy idézik, mintha itt lenne velük...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-