Létrehozva: 2016.09.21.

Vérfürdőt rendeztek muszlimok egy birkalegelőn Ausztriában

Levágott fejek, belsõ szervek és vér mindenhol. A mészárlást törökök követhették el.

Az osztrák rendőrség gyanúja szerint törökök követték el azt a mészárlást Stájerországban, amelyben 79 birkát öltek le. Ráadásul az állatokat el sem kábították előtte, ez pedig Ausztriában szigorúan tiltja a törvény. Szerencsére valaki észrevette a vérontást, és azonnal segítségért sietett. Ha nem érkezik időben a felmentő sereg, akkor még 50 birka pusztult volna el. 

Csak szívességet akart tenni

A krone.at az eset után felkereste a birkák tulajdonosát, aki röviden elmesélte a történetet:

Egy török kollégám azzal keresett meg, hogy szüksége lenne a birkákra egy hónapra. Szívességet akartam neki tenni...

A tulaj azt is elárulta,  sejtette, hogy párat le fognak vágni, de a brutális végeredmény őt is sokkolta. A rendőrség időközben kihallgatta a török férfit, de a további nyomozásra való tekintettel nem árultak el részleteket.

Szakértők és állatvédők a döbbenetes eset után azt szeretnék elérni, hogy politikai nyilatkozat szülessen az ügyben, mivel szerintük a jelenlegi törvényeket senki sem tartja be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért