Létrehozva: 2018.07.06.

Megszólal a véresre harapdált kislány anyukája

Elvittem orvoshoz, majd amikor hazavittem és átöltöztünk, megláttam, hogy a nemi szerve is meg van harapva! Majdnem elájultam! Másnap hiába kerestük az igazgatónõt, az óvónõ pedig, aki a gyerekekkel volt aznap, annyit mondott: "csak egy pillanat mûve volt".

,,Volt egy okos, gyönyörű, életvidám kislányunk, akit most tönkretettek! Azóta a legkisebb dolgokon is elsírja magát, de gyakran álmában is felsír"

– mondta az édesanya, Horváth Sarolta Hajnalka a %Ripost%-nak. A szörnyű eset egy budai óvodában történt.

,, Jázmin panaszkodott, hogy bántják az oviban, de ekkor még nem tudtuk, hogy ennyire komoly. Egyszer, amikor mentem érte, megláttam az arcán az óriási harapásnyomot, amitől teljesen kikészültem. Elvittem orvoshoz, majd amikor hazavittem és átöltöztünk, megláttam, hogy a nemi szerve is meg van harapva! Majdnem elájultam! Másnap hiába kerestük az igazgatónőt, az óvónő pedig, aki a gyerekekkel volt aznap, annyit mondott: "csak egy pillanat műve volt”.

Azzal védekeznek, hogy az ,,anyaotthonos" gyerekekkel mindig is baj volt, de minket ez nem vigasztal! Jázmin elmondta, hogy akkor történt vele mindez, amikor kiment a mosdóba felügyelet nélkül, és utánament két fiú. Követeljük, hogy azonnal vizsgálják ki az esetet!


A %Ripost% megkereste az óvodát, ám azt mondták: az intézmény igazgatónője váratlanul szabadságra ment, a helyettes pedig nem kívánt nyilatkozni.

A kislány édesanyja feljelentést is tett, de feljelentését elutasították arra hivatkozva, hogy az elkövető nem büntethető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin