Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.14.

Ezt tette Veréb Tamás párkapcsolatával a rengeteg munka!

A kivételes hangú színész megállás nélkül dolgozik! Elmesélte, a Sztárban sztár alatt mennyi ideje jutott szerelmére!

A Sztárban sztár nézői úgy döntöttek vasárnap este: Veréb Tamás érdemli meg a győzelmet. A színész boldog, hogy elismerték tehetségét.

"A döntő után egy zárt körű bulira vártak bennünket a műsor készítői. Megünnepeltük az elmúlt heteket közösen. Nagy buli volt, de igyekeztem visszafogni magam, hiszen számtalan feladat vár rám a színházban az elkövetkező napokban" - kezdte a színész, aki nagyon boldog, hogy a közönség ilyen sok szavazattal jutalmazta teljesítményét. Elárulta, azért egy kis pihenésre is jut majd ideje kedvesével.

"Muszáj pihennem is, hiszen rendkívül feszített tempójú időszak van mögöttem.

Jár egy nyereményút ehhez a győzelemhez, amire biztosan sort kerítünk a párommal rövid időn belül. Boldogok vagyunk együtt, és vigyáztam arra, hogy ne szenvedjen semmiben sem hiányt azért, mert sokat dolgozom

- árulta el a %RIPOST%-nak Tamás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be