Létrehozva: 2018.08.17.

Végre megszólal a győri emberrablás áldozatának a húga

Interjút adott a Ripostnak Mácsik Valéria, az eltûnt mosonmagyaróvári villanyszerelõ húga, aki mindeddig hallgatott. Utoljára egy születésnapi bulin volt együtt a testvérével, aki szerinte önszántából nem hagyta el a családját. Még reménykednek, hogy valahol fogva tartják Zoltánt, és egyszer mégis hazakerül.

Mácsik Zoltán mosonmagyaróvári villanyszerelő március 31-én kora reggel indult el otthonról fehér Transporterével, hogy egy győri benzinkútnál találkozzon É. Imrével, aki tartozott korábbi munkája ellenértékével, és újabb munkára hívta. Ekkor látták utoljára. É. Imrét később letartóztatták, és előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Letartóztatását a napokban hosszabbították meg.

Az eltűnt férfi húga, Mácsik Valéria interjút adott a %Ripost%-nak.

%Ripost%: „Mit gondol Zoltán eltűnéséről? Nem lehetséges, hogy önként ment el valahová?”
„Sokkolt! Biztos, hogy magától nem hagyott itt bennünket. Négyen vagyunk testvérek, nagyon szoros a kapcsolat közöttünk. Az utóbbi időben sok keserűség ért bennünket, több haláleset és betegség, de Zoli eltűnése a mélypont… Képtelen vagyok élni a hétköznapjaimat, ezzel a tragédiával kelek és fekszem. Nem fér a fejembe, hogy ha valaki tud bármilyen információval szolgálni, akkor miért nem áll elő vele. Nincs annyi lelkiismerete, hogy elénk áll és elmondja, mi folyik itt? Sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet velünk, teljesen ráment idegileg a családunk. Abban a tudatban élünk, hogy valahol talán szüksége volna a segítségünkre, de nem tud jelezni. Nem is tudom szavakban kifejezni, mekkora fájdalmat érzek. Ezért nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy a gyanúsított megpróbálja ártatlannak beállítani magát! Még a végén őt fogjuk sajnálni?”

%Ripost%: Miért háborította fel a gyanúsított és az ügyvédje viselkedése? Érthető, ha ők próbálnak védekezni.
„A napokban olvastam az ügyvéd nyilatkozatát, azt mondta, „nincs közvetett és közvetlen bizonyíték arra, hogy Imre követte el a bűncselekményt”. Amikor ezt megláttam, kiborultam! Kérdezem én: a bátyám holtestére van szükség ahhoz, hogy konkrét legyen a bizonyíték? Az, hogy eltűnt és hogy utoljára vele volt, meg a többi körülmény, az nem elég? Meghosszabbították az előzetesét, a rendőrségnek tehát nyilván van a kezében bizonyíték, másként nem gyanúsítanák előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel. Azt se felejtsük el, hogy Zoli cuccai Imrénél voltak… Mégis, hogyan kerültek hozzá? Azt nyilatkozták, hogy „más ember eltűnése miatt nem gyanúsítják” – akkor hova lett Orlik Vilmos, akit szintén utoljára Imrével láttak? Még a végén kitalálják, hogy a testvérem maga akart eltűnni. Az ügyvédnek arra kellene biztatnia a védencét, hogy működjön együtt a hatósággal, segítsen, hogy épségben visszakapjuk a testvéremet. Ha ez megtörténik, akkor elhiszem, hogy ártatlan.”


%Ripost%: Beszélt önnek Zoltán arról az időszakról, amikor Salzburgban dolgozott?
„Igen. Én Bécsben lakom, egyszer megkértem, hogy jöjjön el hozzám valamit megszerelni. Leültünk beszélgetni, amikor hívták, valószínűleg Imre volt, hogy menjen vissza dolgozni. Õ azt mondta, most nem tud, mert a húgánál van, és letette a telefont. Nekem idegesen annyit mondott utána: „Elegem van, húgom, nem akarok már visszamenni!” De...”

 

A megdöbbentő részleteket tartalmazó interjú folytatását a pénteki %Ripost% napilapban olvashatod. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó