Létrehozva: 2016.02.15.

Végre kiderült, kicsoda Radics Gigi titkos hódolója!

A fiatal énekesnõ életében van egy titokzatos férfi, akirõl most végre elárult pár új információt. Az biztos, hogy egy kollégája rabolta el a szívét.

Radics Gigi szerelmi életéről nem sokat tudunk, hiszen a fiatal lány igyekszik megvédeni a privát szféráját. A nő háromszor című műsorban azonban kivételesen teljesen megnyílt a műsorvezetőnek, Ábel Anitának, és eddig sosem hallott infókat árult el rejtélyes kedveséről. A szerencsés srácot Norbinak hívják, és Gigi zenekarának oszlopos tagja.

Igazából az a helyzet, hogy valami alakulóban van. Többször dolgoztunk már együtt, barátság volt a miénk, de az idő elteltével kicsit több lett belőle. Most kezd kialakulni, ezért nem akarok róla beszélni, mert nem akarom elkiabálni.

"Egyébként abszolút naiv vagyok a dolgokban. Azt láttam a szüleimtől, hogy ők megismerték egymást 17 évesen, és azóta együtt vannak. Remélem, ez is ilyen lesz" - magyarázta a világhírnévre törő énekesnő, aki a gyermekvállalásról is kifejtette véleményét.

"Előtte szeretném egy picit felépíteni az életemet, és aztán jöhet a család. Szeretném megalapozni a gyerekeim jövőjét."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt