Létrehozva: 2018.09.14.

Végre kiderül az igazság: Tényleg hatalmas a nagy lábú férfiak micsodája?

A mondás szerint a nagy láb nagy férfiassággal jár együtt. De vajon ez tényleg így van? Létezik, hogy a nagy lábú férfiaknak a szerszáma is átlagon felüli?

Ha a párod azzal dicsekszik, hogy a nagy cipőmérethez máshol is komoly méretek járnak, érdemes felidézni egy brit tanulmányt. Szerzői, akik egy urológiai szaklapban publikálták vizsgálatuk eredményeit, 104 pácienst figyeltek meg egy urológiai klinikán. Az ernyedt állapotban levő pénisz méretét mérték, 0,5 cm-es pontossággal kerekítették, és feljegyezték a résztvevők korát és cipőméretét is.

Az átlagos péniszméret ernyedt állapotban 13 cm volt, a legnagyobb férfiasság 18, a legkisebb pedig 6 centiméteres. Az átlagos cipőméret 43-as volt, ám a tudósok semmilyen összefüggést nem tudtak megállapítani a cipőméret és a hímtag nagysága között.

Épp ezért úgy vélik, hogy ha valaki a lábméret alapján akar következtetéseket levonni egy férfi péniszméretére vonatkozóan, akkor nem jár jó úton. Ez az állítólagos összefüggés szerintük nem több, mint babona, amelyre nincs tudományos bizonyíték.

Érdekes módon egy korábbi koreai tanulmány viszont összefüggést mutatott ki az ujjak és a pénisz mérete között. A koreai kutatók 144, 20 év fölötti életkorú, urológiai műtéten átesett férfit vontak be a kutatásba, és a mutató- és gyűrűsujjuk hossza mellett a péniszük hosszát is megmérték. Arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben jelentősebb különbség van a mutató- és a gyűrűsujj hossza között, az illető ágyéktájon is jelentősebb méretekkel is büszkélkedhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kigyulladt pályával és nagy szenvedésekkel tért vissza az F1 Kínai Nagydíj

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!