Létrehozva: 2019.05.18.

Végre egy igazán jó hír érkezett a reptér közelében lakók számára

Kiderült, melyik területen kérhetik a lakások nyílászáróinak szigetelését Ferihegyen: elsõsorban a fõváros 17. és 18. kerületét, valamint Üllõt és Vecsést érinti a program. Közel ezer ház kap szigetelõ üvegréteget vagy új nyílászárókat.

Ahogy arról a %Ripost% beszámolt, Ferihegy üzemeltetője, a Budapest Airport ablakszigetelési programot hirdet a reptér környékén élők számára. Azon lakóknak, akik kérik, az ablakukon plusz szigetelő üvegréteget helyeznek el. Ezzel a 6 milliméteres réteggel mintegy 10-12 decibellel csökkenhet a repülők által keltett zaj. A plusz üvegnek hőszigetelő hatása is lesz, ami télen jól jöhet a fűtésszámla befizetésekor. Ha szükséges, az egész ablakot kicserélik. Az üveget és a szerelés díját a lakóknak nem kell kifizetniük.

A szigetelési program nem újdonság, korábban volt már rá példa. A 18. kerületben élő Béres házaspár ablakait is akkoriban cserélték ki.

„Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még volt Malév, cseréltek már nálunk ablakot a repülők zaja miatt” – magyarázta lapunknak Béres József, akinek a háza felett alig száz méterrel szállnak el a landoló repülőgépek. ­– „Azóta sokat fejlődött a technológia, a gépek pedig egyre hangosabbak, ezért most is beadjuk a jelentkezést. A feleségemmel itt élünk évtizedek óta, de évről évre egyre kellemetlenebb a helyzet. Még jó, hogy a főpolgármesternek köszönhetően legalább éjszaka nem fognak itt röpködni!”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra