Létrehozva: 2016.05.04.

Végre! Damu kislánya hazamehet, na de hová?

Úgy tûnik, végre kedvezõ fordulat áll be Damu Roland kislányának életében. A kisbaba eddig nem hagyhatta el a kórházat, ugyanis nem rendeltek mellé hivatalos gyámot.

Ez azonban kedden megváltozott. A színész engedélyezte, hogy Edina nővére vehesse magához Maját, amíg az édesanya nem rendezi saját életét, és nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy alkalmas szülői feladataira.  

Bár Damu Roland és felesége között végleg megromlott a viszony, a Blikk olvasóriportere éppen az érdi gyámhivatal előtt kapta lencsevégre őket, amint a papírokat intézték, így a kislány hamarosan hazamehet a nagynénjéhez, ahol már berendezett babaszoba várja.

"Maja több mint két kiló, és orvosi felügyeletre sincs ár szüksége.  Szépen eszik, már rég nincs inkubátorban. Tulajdonképpen csak a helyet foglaljuk mások elől a kórházban.

Roland aláírta a papírokat, és beleegyezett, hogy a testvérem legyen a kislányunk ideiglenes gyámja

- mondta a lapnak Edina, aki megfogadta, soha többé nem nyúl italhoz azért, hogy mielőbb visszakaphassa a kislányát. Addig azonban még sok víz lefolyik a Dunán. A lényeg, hogy a pici sorsa már nem bizonytalan.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget