Létrehozva: 2016.04.04.

Igaz lenne? Véget ért a harc: Damu támogatja várandós feleségét

Úgy tûnik, hogy Damu Roland és terhes felesége, Edina kibékülnek - a színész legalábbis ezt állítja. A baba érdekében Damu támogatni fogja Edinát, bár szerelem vélhetõen már nem lesz köztük.

Úgy tűnik, hogy a Damu Roland és terhes felesége közötti hónapok óta tartó sárdobálás most véget ér. A Színes Ász információi szerint a színész és neje közösen döntöttek úgy, hogy kibékülnek. Roland a hétvégén meg is látogatta Edinát, két szatyor ételt és vitaminokat vitt  neki.

Borzalmas és gusztustalan dolgok történtek közöttünk, de elég volt a háborúból. Edina is részben elnézést kért, beszéltünk és abban maradtunk: megpróbáljuk megteremteni a normális légkört

 

- mesélte a Színes Ásznak Damu Roland, aki elmondta azt is, hogy ugyan nincs sok pénze, de amije van, annak a feléből megvesz Edinának mindent, amire szüksége lehet.

Azt kértem tőle: írjon össze egy listát. Pénzt nem adok neki, mert félek, hogy abból italt vagy cigarettát vásárol, de azzal, hogy én viszem ezeket oda, biztos lehetek abban, hogy a kislányom javát szolgálja. Hangsúlyozom: most nem ő és nem én vagyunk fontosak, hanem a baba. De sajnos azt kell mondanom: a házasságunk már sosem lesz a régi! A szerelmünk már annyira megmérgeződött, hogy  nem lehet helyrehozni."

- számolt be róla Roland, aki a gyermektartási összegről is meg akar állapodni. Szerinte egy férfitól elvárható, hogy támogassa a családját, szeretne megegyezni egy tisztességes összegről, amit majd a gyámügynek fog utalni.

Mint apa ott szeretnék lenni, amikor megszületik a lányunk, és mindent el fogok követni, hogy eltitkoljuk előtte mindazt a szörnyűséget, ami a születése előtt történt.

- árulta el a színész, aki azt szeretné, ha megnyugtató körülmények közé érkezne a baba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria