Létrehozva: 2017.01.16.

Nagy a baj, vége lehet Nagy László vb-szereplésének

Azt mondta, talán ez az utolsó válogatott világversenye. Nem ilyen búcsúra számított.

Nagy László csapatkapitány helyett Gulyás Péter került be hétfőn a magyar férfi kézilabda-válogatott keretébe a franciaországi világbajnokságon - jelentette a távirati iroda. Ez azt jelenti, hogy a korábban reméltnél súlyosabb a világklasszis sérülése. Még az is benne van a pakliban, hogy ilyen dicstelenül ér véget utolsó válogatott világversenye?

Laci sérülése miatt döntöttünk a csere mellett, Gulyás Peti már Chile ellen pályára léphet

- idézi Javier Sabaté szövetségi kapitányt a magyar szövetség közleménye.

Nagy László bokája pénteken, a magyar együttes első csoportmérkőzésének első félidejében rándult meg. Azóta nem is tudott edzeni, illetve játszani. Gulyás eddig is a csapattal együtt készült, de Iváncsik Gergőhöz hasonlóan nem volt tagja a 16 fős szűk keretnek.

A világbajnokság során összesen két cserére van lehetőség a korábban leadott 28 fős kereten belül. Egy kikerült játékost akár vissza is lehet cserélni, tehát a hétfői döntés nem feltétlenül jelenti azt, hogy Nagy László számára véget ért a franciaországi torna.

A németek (23-27) és a horvátok (28-31) elleni vereségek után, most jönnek a mieink számára a kötelező győzelmek. Hétfőn 17.45-től Chile a harmadik ellenfél a világbajnokság C csoportjában. A magyar együttes szerdán Szaúd-Arábia, pénteken pedig Fehéroroszország együttesével találkozik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát