Létrehozva: 2017.05.22.

Vége a találgatásoknak: kiderült, mi lesz a nyugdíjasok jogosítványával

Az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) véget vetett a nyugdíjasok vezetõi engedélyéhez szükséges vizsgálatok szigorításával kapcsolatos találgatásoknak.

Rég óta megy a találgatás és az ötletelés: egyesek szerint szigorítani kellene a nyugdíjasok jogosítványához szükséges orvosi vizsgálatok feltételeit, mások elvetnék ezt a "javaslatot". A találgatásoknak most vége!

"A vizsgálatok gyakoriságát illetően, szakmai szempontokat figyelembe véve nem látjuk szükségesnek, hogy az Európai Unióban sok helyen tapasztaltaknál jelenleg is szigorúbb feltételeket tovább szigorítsuk"

- írta a Napi.hu kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Vagyis nem várható, hogy az idősebb vezetőket a közeljövőben szigorúbb orvosi vizsgálatok alá vetik.

Válaszukból az is kiderül, hogy jelenleg csaknem 1,19 millió 60 év felettinek van jogosítványa Magyarországon. Az idősebb vezetők a személyi sérüléssel járó balesetek 18,5 százalékáért felelősek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hol a legolcsóbbak a laktóz- és gluténmentes termékek a hétvégén? Az Árfigyelő segített megtalálni a legjobb árakat!

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe