Létrehozva: 2018.07.11.

Luxus Vivi túltolta a gyémántot, így áll az oltár elé

Vasvári Vivien nem spórolt semmit. A szõkeség testét gyémántok díszítik majd esküvõjén. Sõt még milliós szentképet is rendelt Moszkvából az ortodox esküvõi szertartásra.

 

Néhány napon belül másodszor is férjhez megy Vasvári Vivien, aki gyémántokkal kirakott combkötőben áll majd az oltár elé a nagy napon, írja a Bors. Vivient és gyereke apja, Fecsó vasárnap ortodox keresztény szertartáson házasodnak össze. 

"Számomra nagyon fontos a vallás, mélyen hiszek, és ebben a szellemiségben szeretném kimondani a boldogító igent a páromnak.

Sokan azt hiszik, hogy magamutogató vagyok, pedig a valóságban nagyon visszafogott éle­tet élek.

Nekem ez a kötelék szent és sérthetetlen lesz az idők végezetéig, hitem szerint a halálunk után, a mennyekben is várni fogunk egymásra, hi­szen Isten színe előtt mondjuk ki azt a bizonyos igent. Az esküvő azonban nemcsak az igen kimondása miatt fontos, hanem hogy a családunk is áldást kapjon: ilyenkor egy ikont szokott megáldani a ceremóniát levezénylő vallási vezető, ezt mindenki magának viszi. Egészen Moszkváig mentünk Fecsóval, hogy megtaláljuk a megfelelőt. Általában ez egy kis kép, amin Jézus és Mária szerepel, de mi szerettük volna megadni a módját: értékes, faberakású, aranyszegélyes képet választottuk, ez védi majd a családunkat"– mesélte a lapnak Vivi, akinek pénteken lesz a lánybúcsúja. 

"A készülődést Fecsótól külön tervezem, azt szeretném, hogy csak az oltár előtt lásson meg a visszafogott Diora ruhámban. A menyasszonyi ruha legyen meglepetés, de annyit elárulhatok, hogy a templomba egy nagyon visszafogott darabot választottam: nem lesznek kivágások, sőt még a vállam se lesz kint" - mondta el Vivien.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt