Létrehozva: 2018.10.12.

Szomorú, amit Várkonyi Andrea tett Liptai Claudiával

Egy közeli ismerõs tálalt ki a részletekrõl. Mi történhetett?

Mindenkit  sokkolt múlt héten a hír, hogy az ország egyik álompárja, Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor 12 év után a szakítás mellett döntöttek. Az is kiderült, hogy már a nyáron szétköltöztek. De hogy mi is történt közöttük pontosan, azt ma is homály fedi.

Az biztos, hogy Várkonyi életében előtérbe került a pszichológia, ismerősei szerint emiatt változhatott meg: mást és másokat kezdett el fontosnak tartani. Illetve a hírek szerint belépett egy új férfi az életébe.

A Best magazin azt írja, hogy olyan emberekkel is megszakította a kapcsolatot, akik nagyon közel álltak hozzá.

Legjobb barátnőjével, Liptai Claudiával sem beszél már. Pedig legendás barátság volt az övék, 12 évvel ezelőtt még Bochkor Gábort is Claudia mutatta be neki.

"Régóta nagyon jóban vagyunk. (…) Az öltözőben barátkoztunk össze. Claudia elég markánsan benne volt abban, hogy Gáborral összejöttünk. (…) Amikor nekem volt bánatom, vagy a válásom alatt, ő állt mellettem" – mondta még 8 éve egy napilapnak Andrea, aki a pletykák szerint most mindenből kihagyja Claudiát.

„Jó lenne most is egy ilyen barátnő, de a TV2-s kolléganője már nem tudja jó tanáccsal ellátni."

Nagyon jóban voltak, nem tudom, mi vezetett oda, hogy megszakadt a barátságuk.

"Még családilag is összejártak, és a lányaik, Panka és Nóri is jó barátnők lettek" – mondta el a hetilapnak egy neve elhallgatását kérő közeli ismerős.

Mindenki csak találgat: nem tudni, mi történt pontosan a barátnők között, de az is elég árulkodó, hogy Claudia már a nyári esküvőjére sem hívta meg Andreát. Miközben korábban megesett, hogy nyaralni is kettesben mentek el. Vajon miért fordítottak hátat egymásnak?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magából kikelve, ordítva osztotta ki az új férjét a TV2 sztárja - videó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin