Létrehozva: 2019.05.23.

Édesapja képtelen feldolgozni Várkonyi Andrea halálát

A színésznõ egy évvel ezelõtt hunyt el egy súlyos betegség következtében, családja pedig azóta is mélységes fájdalomban él.

Képtelen feldolgozni lánya elvesztését Várkonyi András. A színész egy évvel ezelőtt veszítette el a szintén színésznő Andreát, aki súlyos betegség következtében hunyt el.

Halálával betölthetetlen űrt hagyott maga után.

„Most 12-én lett volna negyven szegénykém. Erre az alkalomra állítottuk fel a sírkövét. A feleségemmel egyszerűen képtelenek vagyunk feldolgozni a történteket” – mondta el a Story magazinnak András.

A színész felesége és csodálatos unokája ellenére nem tudja visszanyerni a régi életkedvét.

Visszavett a kedvemből, az energiámból, nagyon-nagyon visszavett bennünket. A túlélés a cél.

András júliusban ünnepli a 70. születésnapját, ennek kapcsán pedig elárulta, hogy mit fog megfogadni a jeles napon.

„Ha valamit megfogadok a születésnapomon, akkor azt, hogy jobb nagypapa leszek! Aktív életet élek, ritkán tudom elvinni az unokámat ide-oda, de szeretném, hogy jobban része legyen az életemnek” – jelentette ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom