Létrehozva: 2019.05.08.

Varga Mihály: Az ellenzék letagadja a bevándorlást

Európa nyugati fele nem tartja annyira fontosnak, hogy megõrizze saját identitását - hangsúlyozta Varga Mihály a Fidesz országjárásának újpesti állomásán.

Varga Mihály úgy vélekedett, az a legrosszabb kombináció, ha egy ország gazdag és gyenge, mert nem képes megvédeni magát, ugyanakkor vonzó bevándorlási célpont.

A migráció és a terrorizmus összefügg

- hangoztatta a fideszes országgyűlési képviselő. Szomorúnak nevezte, hogy Európa csupán az elmúlt néhány évben kezdett ráébredni arra: a bevándorlást meg kell állítani.

Az EP-választás tétje nagyobb, mint a korábbiaké: az dől majd el, hogy az Európai Uniónak migrációpárti vezetői lesznek-e vagy olyanok, akik megvédik a keresztény kultúrát.

Az európai emberek jelentős része szerint a migráció a legfontosabb kérdés, brüsszeli politikusok azonban nem így vélekednek. Az ő álláspontjuk, hogy a bevándorláshoz hozzá kell szokni, a folyamatot megállítani nem lehet. A magyar kormány ezzel szemben bebizonyította, hogy szárazföldön, az olasz pedig, hogy tengeren fel lehet tartóztatni a migránsokat.

Kijelentette: a kabinet korábban is vállalta a vitát a magyarok érdekében, például a Nemzetközi Valutaalappal, és az idő "bennünket igazolt". A magyar gazdaság egyre jobban teljesít - hangsúlyozta, megemlítve egyebek mellett az ingyenes tankönyveket és a kétszeresére emelkedett minimálbért.

Varga Mihály aláhúzta: ha Magyarország most hibát követ el a bevándorlás ügyében, akkor azt később már nem lehet majd kijavítani. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének felmérése szerint 60 millió afrikai ember szeretne Európába költözni, és a hosszú távú kilátásokat rontja a szárazság, az édesvízkészlet szűkössége.

Brüsszel nem tett le a bevándorlás szervezéséről.

Ezt igazolja egyebek mellett a kötelező betelepítési kvóta vagy a "migránskártyák" ügye. Hozzáfűzte: problémás a magyar ellenzék is, amely "letagadja a bevándorlást", Brüsszelt képviseli Magyarországon, nem Magyarországot Brüsszelben.

Varga Mihály arra biztatta a jelenlévőket, hogy támogassák Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos migrációellenes programját. A hét pontot most már interneten is alá lehet írni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-