Létrehozva: 2019.07.24.

Ámul a világ, magyar hőstett a vizes-vb-n

Sérülten, gyakorlatilag friss ujjtöréssel sem hagyta cserben a magyar férfi vízilabda-válogatottat Varga Dénes.

Varga Dénes pontosan egy hete, az Új-Zéland elleni nyitó mérkőzésen sérült meg a lövő kezén, eltört a kisujja. Akkor azt mondták, véget ért a vb-je, nem csak az úszás esik nehezére, hanem a labdát sem tudja megfogni. Az ilyen sérülésnek általában három-négy hét a gyógyulási ideje. A csapatkapitány azonban rácáfolt a diagnózisra.

A keddi negyeddöntő második negyedében az ausztrálok két góllal vezettek, rosszul játszott a magyar csapat. Szükség volt a válogatott sztárjára, Varga Dénesre, aki a medencébe ugrott és társai "hóna" alá nyúlt.

Vele a vízben sikerült az egyenlítés, sőt, ő maga is bombagólt szerzett a sérült kezével. Jelenléte óriási lökést jelentett a társainak: öt másodperccel a vége előtt 9-9-re állt a meccs, amikor Vámos Márton hatalmas gólt szerzett, és eldöntötte a csatát. 10-9-re nyertünk, és győztes találat szerzője leginkább Varga Dénesnek hálálkodott.

"Nem játszottunk jól, nehéz meccs volt. Ha Varga Dénes nem áll be, akkor nem tudom, hogyan játszottuk volna végig a mérkőzést."

A főhős, Varga érezte, hogy hatással volt a társaira a jelenléte.

"Az első félidőben nem használtuk ki jól a helyzeteinket. Talán abba tudtam egy kicsit belenyúlni, hogy a fiúk higgadtabban kezeljék a lehetőségeket. Úgy éreztem, hamar meg akarjuk nyerni a meccset, de egy negyeddöntő nem ilyen. Látszott a végén, hogy kevésen múlott, Vámos Marciról pedig tudjuk, hogy nagyot lő. Nagyon örülök ennek a győzelemnek, mert testben és fejben is ott kellett lennünk."

Már a döntő és az olimpia a tét

A magyar válogatott a csütörtöki elődöntőben – közép-európai idő szerint 11.30 órától - az olasz válogatottal játszik a döntőbe jutásért, egyben a tokiói olimpiai kvótáért. Märcz Tamás szövetségi kapitány nehéz csatára számít.

"Nehéz meccs lesz, de a lényeg, hogy mi egyben legyünk, és ha Dumit (Varga Dénes) is tudjuk használni, akkor az csak bővíti a lehetőségeinket."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat, óriási magyar siker jöhet a párizsi olimpián

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is