Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.16.

Váratlan meglepetés A Dal színpadán!

Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai dalválasztójának második elõdöntõjében különleges produkciót láthatunk szombat este!

Szekeres Adrienn és Charlie lesznek A Dal második elődöntőjének vendégfellépői. A közös produkció elkészítése mindkettejüknek maradandó élmény volt.

„Nagyon boldog vagyok, hogy felkértek A Dal-ban való szereplésre. A dal, amit szombaton előadunk eredetileg nem duett, de most ilyen formában hangzik majd el. Szekeres Adriennt nagyon szeretem, örülök, hogy vele énekelhetem el” – mondta Charlie.

Szekeres Adrienn csak azt bánja, hogy olyan hamar lezárult a közös munka. „A produkció elkészítésének minden perce öröm volt. Nagy meglepetésre számíthatnak a nézők szombat este. Olyan dalt kerestünk, ami mindkettőnkhöz illik, szerintem jól választottunk” – árulta el az énekesnő.

Charlie és Szekeres Adrienn duettje mellett színpadra lép szombat este A Dal mezőnyének kilenc versenyzője, akik közül négyen jutnak majd a február 24-i döntőbe. A Duna Televízióban és a Duna World csatornán 20.30-tól élőben látható dalválasztó showműsorban a zsűri átadja A Dal 2018 Legjobb Dalszövege díjat is.

A nézők pontozással és szavazással segíthetik kedvenceiket A Dal alkalmazáson és adal.hu honlapon keresztül, valamint SMS-ben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor