Létrehozva: 2017.08.19.

Váratlan fordulatot vesz az időjárás! Meg fogsz lepődni, milyen őszünk lesz

Nem mondhatjuk, hogy unalmas nyár van a hátunk mögött. Az idõjárás minden végletet megmutatott. És õszre is meglepetést tartogat.

Az idei nyár bővelkedett változatosságban: volt, hogy szinte a fűtést kellett visszakapcsolnunk, de hosszú és perzselő hőségriadókon is túl vagyunk. Erős lehűlés érkezik 20-án, ezt követően viszont újra meglepetést tartogat az időjárás.

A drasztikus lehűlést követően újra erőt vesz magán a napsütést, és kiadós, kellemes, kimondottan melegnek számító indián nyár vár majd ránk. Akármilyen különös is, az előrejelzések szerint szeptember első felében lényegében melegebb lesz, mint a tűzijáték napján, és a hajnalok is kimondottan kellemesek lesznek.

Ha ez még nem lenne elég kárpótlás a mostani hidegfrontért, akkor van további jó hírünk is! Szeptember második fele is sok-sok napsütéssel, élvezhetően szép idővel telik majd.

Sőt úgy tűnik, hogy az október is kényeztetni fog minket, hiszen esős napokkal szinte alig kell számolnunk, helyette feltölthetjük magunkat a későbbi, szürke napokra D-vitaminnal a szabad ég alatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!