Létrehozva: 2019.03.18.

Váratlan fordulat, ez történt az autón áteső vak Zoltán ügyében

A férfit a bíróság pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, pedig Zoltán szerint õ nem tett semmi rosszat.

Boldogan végződött a súlyosan látássérült Zoltán ügye, akit a bíróság 60 ezer forint megfizetésére kötelezett, mert átesett egy autón Mezőkövesden.

A kocsi a járdán parkolt, a vakvezető kutyával közlekedő férfi pedig állítja: esélye sem volt kikerülni, hiszen nem látta a járművet. Ezzel szemben a bíróság megállapította: Zoltán szándékosan rongálta meg a kocsit, miután nekiütközött, direkt többször belerúgott a karosszériába.

Zoltán nagyon elkeseredett az ítélet hallatán, egyrészt, mert igazságtalannak tartotta, másrészt, mivel a 70 ezer forintos rokkantsági nyugdíjából képtelen lett volna kifizetni a büntetést. A híreket hallva azonban jelentkezett Zoltán ügyvédjénél egy férfi, akit annyira megindított a történet, hogy elhatározta: kifizeti helyette a büntetést.

"Példaértékű, hogy vannak még emberek, akik ismeretlenül segítenek a másikon. Védencem nagyon hálás a jóakarójának, aki azonban nem akarja felfedni a kilétét. Annyit árulhatok el róla, hogy ő is mozgásában korlátozott, így átérzi Zoltán helyzetét" – közölte Zoltán ügyvédje, dr. Lichy József a Blikkel.

Zoltán, legfőképpen a történtek miatt, elköltözött Mezőkövesdről, jelenleg már Budapesten lakik a családjával. A kellemetlen esemény azonban ma is élénken él benne. "Az egyik kezemmel a kisfiamat fogtam, a másikban a kutya póráza volt. Amikor nekiestem a kocsinak, a póráz belegabalyodott valamelyik alkatrészbe, ami már nehezítette a mozgásomat, közben pedig arra is figyelnem kellett, hogy a gyereknek nehogy baja essen. Lehet, hogy eközben megsérült az autó valamelyik része, de hogy én szándékosan nem okoztam kárt, az biztos" – idézte fel korábban Zoltán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-