Létrehozva: 2017.09.18.

Van rá módszer, hogy ne öljenek embriót a lombikbébiprogramban

Miután kiterjesztette a kormány a lombikbébiprogram támogatását, fellángolt a vita az eljárás körül. Az egyház egyik ellenvetése, hogy fölöslegessé váló magzatoknak kell meghalniuk a mesterséges megtermékenyítést követõen. Csakhogy ez nem feltétlenül van így!

Olyan asszonyok szólaltak meg a Mária Rádió műsorában, akik mélyen vallásosak, ennek ellenére – saját papjuk lelki támogatásával – a lombikbébiprogram mellett döntöttek.

  • Nagyon sajnálom, hogy hét éven át elmulasztottuk ezt a lehetőséget az erkölcsi vívódás miatt – mondta el egyikük. – Ha korábban részt veszünk a lombikprogramban, akkor még lenne idő arra, hogy testvére szülessen a fiamnak. Így is hálás vagyok a Jóistennek és az orvosoknak a gyermekemért.
  • Van rá módszer, hogy ne öljenek embriót

    Az asszony a rádióban elmondta: nem ő az egyetlen, aki azt kérte az orvosától, hogy az eljárás során ne öljön meg embriót, a mai eljárás mellett ez már megoldható.

    Lehet, hogy kicsit csökkenti a siker esélyét, de akinek ez lelkileg fontos, az vállalja ezt.

    A Ripost a Dévai Intézetben keresett választ arra, mi történik azokkal a magzatokkal, amikből nem születik gyermek. Azt, hogy mire jutottunk, lapunk mai számában közöljük.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

    origo.hu

    Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

    metropol.hu

    Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

    mandiner.hu

    Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

    ripost.hu

    Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

    vg.hu

    Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

    origo.hu

    Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

    travelo.hu

    Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

    ripost.hu

    Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

    ripost.hu

    3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

    INSIDER

    "Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

    INSIDER

    Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

    INSIDER

    „Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

    INSIDER

    Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

    INSIDER

    Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

    INSIDER

    "Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

    INSIDER

    Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban