Létrehozva: 2019.02.14.

Nem elég a szakítás: fájdalmas betegséggel küzd Vámos Erika

A csinos mûsorvezetõ közel két hónapja vetett véget nyolc hónapos kapcsolatának, de a lelki felépülésben egy testi kín is hátráltatja.

Nehéz időszakon megy keresztül Vámos Erika, aki a szakítása mellett egy kellemetlen betegséggel is küzd.

A TV2 műsorvezetőjének három hónapja tartó kötőhártya-gyulladása van, amit eddig három orvos próbált kikezelni, egyelőre sikertelenül.

"Borzalmasan megviseli a szememet ez a betegség, ami immáron november óta tart. Három szemésznél is voltam már, de hiába az antibiotikum-kúrák és a különböző szemcseppek, egyszerűen képtelen vagyok meggyógyulni. Pedig már minden óvintézkedést megtettem, kimostam az összes ruhámat, az ágyneműimet, a párnáimat és a törölközőket, hátha amiatt fertőződöm mindig vissza, de nem múlik a fájdalom" - mondta el a %RIPOST%-nak Erika, akinek a Több mint TestÕr háziasszonyaként rendszeresen forgatnia kell.

"Arról szó sem lehet, hogy leálljak a munkával, hiszen a forgatások és az adások időponthoz vannak kötve. Ez és a rendszeres smink persze nagyon megviseli a szemeimet."

Erikának két hónappal ezelőtt, szenteste ért véget a legutóbbi kapcsolata. A gyászfolyamat még mindig tart, a műsorvezető éppen ezért nem tartja kizártnak, hogy szemgyulladásának komoly lelki okai vannak.

"Spirituális gondolkodású ember lévén úgy érzem, a magánéletemben meghozott fájdalmas döntés is közrejátszik abban, hogy képtelen vagyok meggyógyulni. Talán van valami az életemben, amit nem akarok meglátni vagy rosszul értelmezek, a szervezetem és a lelkem pedig így juttatja tudomásomra, hogy valamin, valószínűleg a nézőpontomon változtatnom kell" - fogalmazott Erika.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé