Létrehozva: 2018.10.19.

Van még remény az Eb-re, ebben bízhatnak a magyar fociszurkolók

A magyar labdarúgó-válogatott 3-3-as döntetlent játszott Észtországban a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi negyedik találkozója volt ez a nemzeti csapat élén, és már ebben a rövid idõszakban sok pozitívumot lehet felfedezni.

Az észtek elleni 3-3-as döntetlent követően elsősorban Szalai Ádámot lehet kiemelni. A válogatott csapatkapitánya két év után duplázott újra címeres mezben, első találata pedig igazi klasszis megoldás volt. A szezon elején még a Bundesliga-góllövőlistáját is vezető csatár helye megkérdőjelezhetetlen a nemzeti csapatban.

Harcos a válogatott

Marco Rossi szövetségi kapitány vezetésével újra egy harcos magyar válogatott látható a pályán. A mieink kétszer kerültek hátrányba Tallinnban, de mindkétszer egyenlíteni tudtak.

Az egyetlen dolog, amit érdemes megtartani, hogy sohasem adjuk fel. Két ilyen gól bárkit megölhetne, de mi jól reagáltunk rá

– mondta el Marco Rossi az észtek elleni mérkőzést követően az M4 Sportnak.

Orbán nagy erősítés lehet

Marco Rossi irányítása alatt mutatkozott be a válogatottban Willi Orbán, a német Leipzig klasszisa, aki a görögök és az észtek ellen is végig a pályán volt. A keret legértékesebb tagjának (15 millió euró, 4,8 milliárd forint) játékra nem lehet panasz. A 25 éves belső védő hosszú évekre stabil pontja lehet majd a magyar együttesnek.

A szurkolókra nem lehet panasz

A válogatott „tizenkettedik játékosát”, a szurkolókat szintén dicséret illeti, hiszen mindhárom idegenbeli mérkőzésen (Finnország, Görögország, Észtország) nagy számban buzdították a csapatot. A görögök elleni, hazai zárt kapus találkozó miatt először november 15-én, Észtország ellen biztathatják a jól megszokott környezetben, a Groupama Arénában a Rossi-csapatot.

Összeállhat a keret az Eb-selejtezőkre

A hátralévő két NL-mérkőzésre, és a jövőre induló Eb-selejtezőkre már összeállhat Marco Rossi végleges kerete. Az olasz mester elmondta, hogy egyelőre az építkezés szakasza folyik, az elmúlt négy találkozóból viszont sok tanulságot leszűrhetett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Képesek lesznek kisegíteni egymást a PS5-tulajok

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Véleményt mondott a Moody's az OTP-ről

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár