Létrehozva: 2016.02.22.

Válaszolt a kemény kritikákra A Dal énekesnője

Péterffy Lili szombati elõadását keményen leszólta az egyik zsûritag, akinek értékelésére végre reagált az énekesnõ.

Az X-Faktor felfedezettje sokáig az Éjjel-Nappal Budapest színészgárdáját erősítette, ám a kisebb kitérő után végül visszatért az énekléshez. Láthatóan jó döntést hozott, hiszen A Dal versenyében egészen a középdöntőig jutott zenekarával.

Ám Pierrot kemény kritikája és gyenge pontszámai után sejteni lehetett, hogy a döntőben már nem állhat színpadra az Egy Másik Zenekar. Péterffy Lili mégsem esett kétségbe, szerinte ugyanis sok mindenben nem volt igaza a szigorú zsűritagnak - írta meg az origo.

Sok mindenben nem értettem egyet Pierrot-val. Ez egy bonyolult érzelmi összetételű dal, ezért egy kicsit sajnálom, hogy ezeket a mélységet, ezeket a borzasztóan erős érzéseket nem értette meg. Neki ez nem jött át a dalszövegből

- jelentette ki a fiatal énekesnő, aki meglepő módon abban egyetért az ítésszel, hogy nem kimondottan  nemzetközi versenyre való a daluk.

"Nem Eurovíziós dal a miénk, nem igazán a médiába való zenekar vagyunk, hiszen egy más stílust képviselünk. Ennek ellenére ez egy óriási dolog és lehetőség volt nekünk. Itt a dal a lényeg, itt a zene a lényeg, nem az, hogy most ki kicsoda" - fejtette ki őszinte véleményét Lili, aki szerint nagyon jó dalok jutottak be a döntőbe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya