Létrehozva: 2019.06.19.

V4NA: Újra vérben úszik London, hat nap alatt öt megkéselt áldozat

Hat nap alatt öt embert öltek meg a brit fõvárosban, köztük egy 18 éves fiatalt, akivel a gyanú szerint két tinédzser, a szintén 18 éves Mohamed Nadir Dafallah és 17 éves társa végeztek.

Szerda reggel még tartott a helyszínelés a Barnet kerületben található Welbeck úton, ahol kedd este ismeretlen tettes vagy tettesek öt férfit késeltek meg.

Három áldozatot súlyos, életveszélyes állapotban szállítottak kórházba, egyikükön már nem tudtak segíteni.

A másik két fiatal férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrség szemtanúkat keres az üggyel kapcsolatban.

Alig egy nappal korábban, a stratfordi Whalebone Lane-en egy 40-es éveiben járó férfit késeltek halálra, míg az azt megelőző 24 órában másik három gyilkosságot is elkövettek főváros-szerte.

Még pénteken szurkáltak halálra a wandswoth-i Deeside Roadon egy 18 éves fiatalt, Cheyon Evanst, akinek élettelen testére a délutáni órákban találtak rá Dél-Londonban. Az ő megölésével kapcsolatban már gyanúsítottat is felmutathat a Scotland Yard: a 18 éves Mohamed Nadir Dafallah és 17 éves társa letartóztatásáról szerdán döntenek a főváros központi bűnügyi bíróságán, az Old Bailey-ben.

Szombaton egy másik tizenéves, a 19 esztendős Eniola Aluko fejbe lőtt holttestére találtak rá a Hartville Roadon,

a gyilkossággal kapcsolatban szerdáig öt embert vettek őrizetbe a nyomozók.

Ugyanaznap hajnalán a kelet-londoni Tower Hamlets-ban egy 30-as éveiben járó férfit is halálra késeltek, és még mindig szombaton egy 45 éves férfit is megkéseltek Enfieldben, ő azonban túlélte a támadást, ugyanúgy, ahogy az a 28 éves férfi, akit hétfőn este 11 órakor lőttek le Leytonstone-ban

A véres hét ellenére a nyomozóhatóságok állítják, hogy a brit főváros bűnügyi statisztikája „javuló tendenciát mutat”.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl